
A kognitív funkciók hanyatlásában fontos szerepet játszik a fokozott oxidatív stressz, a gyulladásos folyamatok és az agyi érrendszer károsodása. Idősebb korban romlik az oxidatív stresszt közvetítő szabad gyökök semlegesítésének hatékonysága, és a (lelki) stressz, az alváshiány vagy az intenzív tanulás is megterheli antioxidáns rendszerünket időseknél és fiataloknál egyaránt. A tudományosan összeállított étrendi antioxidánsok lassíthatják az agy öregedését, és bizonyos esetekben serkenthetik az agyműködést.
A süngomba (Hericium erinaceus) bizonyítottan segít megelőzni a szellemi hanyatlást és javítja a memóriát – különösen azoknál az idősebb felnőtteknél, akiknél enyhe kognitív zavar (MCI) áll fenn. Egy 2009-ben, a Phytotherapy Research című szaklapban megjelent klinikai vizsgálat során 50 és 80 év közötti MCI-ben szenvedő résztvevők 16 héten át szedték a süngombát. A kutatás eredményei alapján memóriafunkcióik szignifikánsan javultak a placebót kapó csoporthoz képest.
Még egészséges felnőttek esetében is kimutatták, hogy a süngomba javítja a kognitív teljesítményt, a memóriavisszahívást és az információfeldolgozás sebességét. Egy 2023-ban a Frontiers in Aging Neuroscience című tudományos folyóiratban megjelent, randomizált, kettős vak, placebó-kontrollált vizsgálat szerint a 28 napon át tartó süngomba-kiegészítés érezhetően fokozta a memóriát, gyorsította a kognitív feldolgozást és csökkentette a mentális fáradtságot fiatal, egészséges felnőttek körében is.
A Ginkgo biloba flavonoid és terpén hatóanyagai serkentették az agyi vérkeringést, javítva az agy oxigén- és tápanyagellátottságát. 50-70 éves férfiakon végzett MRI felvételek alapján az egész agyra nézve javult a helyzet, legjelentősebben a falcsonti (parietalis) és nyakszirti (occipitalis) fehérállományban. A Ginkgo kivonat az idegsejteket közvetlenül is védte egy egerekben előidézett agyi iszkémia (agyvérzés) modellben. Az eredményekből arra következtettek, hogy az idősödő agy neurológiai sérüléseiből való felépülést érdemes lehet természetes antioxidánsokkal megtámogatni.
Az agyat a tengerparti fenyő kérgének kivonata is serkenti. Egy összefoglaló tanulmány szerint 3 havi rendszeres fogyasztása esetén az éberség és a figyelem is nőtt, akárcsak a hosszú távú emlékezeti rendszer részét képező epizodikus memória, valamint a térbeli tájékozódással összefüggő memória is. Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan 30%-kal csökkentek az oxidatív stresszt jelző markerek.
Egyre több adat gyűlik össze a kakaó pozitív hatásáról is. 366 fő 25 év alatti fiatal adatait összegezve az időszakos kakaófogyasztás az agyi vérkeringésen és oxigénellátottságon javított, a rendszeres kakaófogyasztás pedig a kognitív teljesítményen, így az új információ feldolgozásán, megértésén és alkalmazásán. A hatásokért nagy részben a kakaóban található flavonoid antioxidánsok, pl. a catechin és epicatechin a felelősek.
A megfelelő emlékezőképességhez a vitaminok és ásványi anyagok is hozzájárulnak. Az agy szempontjából az egyik legfontosabb vitamin a B6-vitamin, hiánya memóriazavarokhoz és demencia-szerű állapotokhoz vezethet. Az ásványi anyagok közül a szelén esetében figyelték meg, hogy a hosszan tartó alvásmegvonás következtében kialakuló rövidtávú és hosszútávú memóriazavarokat képes volt ellensúlyozni állatkísérletekben, csökkentve az agyban felhalmozódó oxidatív stressz markereket.
Forrás:
A tanulás kulcsa az idegi plaszticitás – vagyis az agy képessége arra, hogy alkalmazkodjon és új idegi kapcsolatokat hozzon létre. A süngomba olyan hatóanyagokat tartalmaz, mint a hericenonok és erinacinok, amelyek serkentik az agyi idegnövekedési faktor (NGF) termelődését. Az NGF elengedhetetlen az idegsejtek növekedéséhez, túléléséhez és megfelelő működéséhez – ezek pedig alapvető fontosságúak a tanulás és a memória szempontjából.
A süngomba emellett csökkenti a mentális kimerültséget és fokozza a koncentrációt, így segíti az új információk könnyebb elsajátítását és hosszabb távú megőrzését.
A memória és a tanulás szorosan összefügg. Egyetemistákkal végezett kutatás alapján 2 hónapnyi tengerparti fenyőkéreg kivonat hatására jobban teljesítettek a diákok. Kitartóbban tudtak odafigyelni, jobban emlékeztek, és ügyesebben oldottak meg feladatokat. Érdekes módon a közérzetük is javult, éberség, elégedettség és csökkent szorongás jellemezte őket. A vizsgákon is jobban teljesítettek: amíg a kivonatot nem szedők a tesztek 10,7%-án buktak meg, a kivonatot szedők csak 6,25%-ot tévesztettek.
A kakaó napi fogyasztása javította a kognitív teljesítményt a fiatal felnőtteknél: hatékonyabb tanulással és a szóban elhangzottak memorizálásával, valamint hosszabb figyelmi időtartammal járt együtt.
Forrás:
Egy, változókorban lévő nőket vizsgáló tanulmány kimutatta, hogy a süngombát tartalmazó keksz napi fogyasztása négy héten keresztül szignifikánsan csökkentette a depresszió és szorongás pontszámát.
2020-ban további kutatások megerősítették, hogy a süngomba ígéretes természetes alternatívát kínálhat a depresszió kezelés támogatásában. Elősegíti a megfelelő mennyiségű neurotranszmitter jelenlétét, mérsékli a stresszes helyzetek által okozott idegfejlődés csökkenését, és csökkenti a depresszióhoz kapcsolódó gyulladásos folyamatokat.
A Ginkgo biloba kivonata képes volt enyhíteni a szorongással járó mentális problémával küzdők tüneteit, fiatalabb és idősebb páciensek esetében is. A fiatalabb korosztály vizsgálatakor a generalizált szorongásban és a depressziós hangulattal járó alkalmazkodási zavarban szenvedők állapota is jelentősen javult a Hamilton szorongás-értékelési skála szerint, a placebo kontrollhoz képest. A tengerparti fenyő kivonata a nehéz szellemi munkát végzők esetében volt hangulatstabilizáló és szorongásoldó hatással.
Forrás:
Az antioxidánsoknak kiemelkedő szerepük van a memória és az agyi funkciók egészségesen tartásában. Tudományosan bizonyított, hogy a zöldségekből és gyümölcsökből, zöld teából és más növényi kivonatokból sokat fogyasztóknál ritkábban jelentkezik memóriazavar. Ezen felül az időskori demencia valószínűsége, valamint az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata is csökken.
A növényi eredetű antioxidánsok közül a flavonoidoknak van kiemelkedő szerepük. A flavonoidoknak az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatását a pirospaprikából és citromléből kinyerve Szent-Györgyi Albert Nobel-díjasunk fedezte fel. Az első felhasználásuk az erek épségének megóvása volt – ami az agyi erek egészségén keresztül a kognitív funkciókon is javítani tudott.
Az azóta eltelt közel 100 évben már részleteiben is megismertük a flavonoidok hatását. Az emlékezés mind a négy fő folyamatában segítik az agyunkat: a memorizálás hatékonyságát, az emlékek tárolását, felismerését és lejátszását is támogatják.
A hatást mind sejtszintű, mind molekuláris szintű kölcsönhatások révén érik el. Az érfal sejtjeit (endothél sejtek), a megfelelő agyi vérkeringést és vérellátottságot támogatják. A hippokampuszban (a memória tárolásának helye az agyban) új idegsejtek létrejöttét, és a meglévő idegsejtek „karbantartását”, illete a sejtek közötti szinaptikus kapcsolatok megfelelőségét segítik a neurotropikus faktorokon keresztül. A kognitív funkciók védelmében a flavonoidok általános gyulladáscsökkentő hatása is részt vesz.
Az agyunk és az idegsejtek különösen ki vannak téve az oxidatív szabadgyökök káros hatásainak. Az agyunknak gyors az anyagcseréje, nagyon sok energiát használ, amihez tápanyagokat éget el az oxigén segítségével. A folyamat közben az energia melléktermékeként sok káros szabadgyök keletkezik, amit a sejtek az antioxidánsokkal semlegesítenek. (A szabadgyökök instabil vegyületek, amik elreagálnak a sejteket alkotó molekulákkal, elrontva és károsítva a normál sejtfunkciókat). Ezért egy oxidatív stresszhelyzetben, ami lehet mentális stressz, intenzív tanulás, légszennyezés, vagy egyéb behatás, az agyunknak, aminek már eleve magasabb szabadgyökök szinttel kell megküzdenie, még nehezebb dolga van.
Ennek tükrében nem meglepő az sem, hogy az agyunk az egyik leggyorsabban öregedő szervünk, és az időskor egyik első jele pont ezért a memóriazavar, és a fokozatosan kialakuló demencia.
A legtöbb zöldség és gyümölcs tele van antioxidánssal. Egyesek általánosan előfordulnak, mások egy-egy növényben vannak jelen. Az évszázados, sokszor évezredes népi tapasztalatok alapján, és tudományos eredményekkel megerősítve, a Ginkgo biloba fa levelében, a kakaóban, vagy a fenyőfa kérgében található speciális flavonoidok és proanthocianidinek a memória és az éles gondolkodás támaszai, amik további antioxidánsokkal kombinálva széleskörű hatást képesek elérni.